Az elemzés ábrái és táblázatai: muk_fegyelmi_ugyek.pdf
Vasárnap letöltöttem 1540 kamarai fegyelmi határozatot a MÜK honlapjáról. A célom az, hogy minél kevesebb idő alatt, minél kevesebb pénzt elköltve próbáljak minél hasznosabb dolgokat találni. Nézzük!
1540 határozat van közzétéve 2006-tól kezdődően, ez 1490 külön ügy. Ebből mindössze 10 olyan ügy van, ahol az első- és másodfokú fegyelmi eljárást is végig lehet követni, 227 pedig csak másodfokú, és ezekből 52-ben az elsőfokú ügyszám anonimizálva lett (lehet, hogy az elsőfokú ügy is ott van az adatbázisban, de kívülálló számára nem követhető a kapcsolat).
Ebből 1114 olyan ügy volt, ahol fegyelmi vétséget megállapították, és a tanács büntetést szabott ki.
Ezen ügyek közül 75% az ügyfél bejelentése alapján indult, 15% a nyomozó hatóság vagy ügyészség bejelentésére, 5% a bíróság vagy egyéb hatóság bejelentése alapján, mindössze öt indult hivatalból (0,5%).
A csatolt PDF egy grafikonon bemutatja a tipikus fegyelmi büntetéseket, egy táblázatban pedig a tipikus kötelezettségszegési kategóriákat (az adott ügyben elsődleges kötelezettségszegések száma alapján).
Az ügyek több, mint feléhez (605) kettő vagy több kötelezettségszegési kategória is tartozott. Így pl. tipikus volt, hogy ha valaki a kamarával való együttműködési kötelezettségét nem teljesíti, akkor az ügyvédi megbízást sem teljesítette (158 esetben).
A vezető „kötelezettségszegési kategóriák” esetén érdemes további elemzést is végezni: mit csinált konkrétan az ügyvéd, mit mulasztott el? Az első három kategória esetén erre is található egy-egy külön táblázat a PDF-ben. Látható azonban, hogy minél részletesebb vizsgálatokat szeretnénk, annál nehezebb ezt automatizálni, és egyre inkább elkelne az a (jelen esetben hiányzó) szakterületi tudás is, hogy milyen célból, milyen szemlélettel szeretnénk csoportosítani a fegyelmi felelősséget megalapozó magatartásokat.
További tanulság volt, hogy mintegy 22 dokumentumban maradt érdemi személyes adat (név, KASZ-szám, telefonszám, székhely címe), rögtön kértük is a javításukat.
